Ukrajnából érkezett magyar ajkú roma menekülteknek tartott képzésünkön a mindennapi életben szükséges legalapvetőbb jogi ismereteket vettük át. Így például beszélgettünk az aláírás jelentőségéről, szerződéskötésről, határidőkről és jogorvoslati jogról. Valódi élethelyzeteken keresztül mutattuk be a jogi problémákra adható lehetséges válaszokat, valamint gyakorlati feladat keretében hivatalos iratokat – fizetési felszólítást, határozatot, ítéletet – elemeztünk és értelmeztünk közösen. A célunk az volt, hogy hozzásegítsük a képzésen résztvevőket ahhoz, hogy képesek legyenek önállóan kezelni a mindennapi életükben előforduló jogi vonatkozású helyzeteket, ne legyenek elveszve, amikor hatósággal kerülnek kapcsolatba, hivatalos dokumentumot értelmeznek, munkát vállalnak vagy szerződést kötnek.

Workshop Taron az Adománytaxi szervezésében
Egyesületünk jogászai ezúttal Taron jártak, ahol az Adománytaxi szervezésében tartottak workshopot alapvető jogi ismeretekről és olyan kiemelt jogterületekről, mint a munkajog, diszkrimináció, szerződések joga és

